Szülő egyedül az ünnepeken – szülő jogai válás után érvényesítendőek!

  Magányosan maradó anyák és apák, talán az egyik legszomorúbb jelenség az ünnepek reklám tengerében.   Közel sem igaz a válások gyakorlatában, hogy a válás miatt kevéssé felelős szülő nem maradhat egyedül, távol gyerekeitől. Sőt!   Szülői  jogok sajátossága, hogy elsőrendűen a gyermek javára tudja gyakorolni.   Gyermekét egyedül nevelő szülő számára, a megosztott, ünnepek…

Advent időszakában a boldogtalanság, a válás, vagyonmegosztás egyik megindítója! Válási ügyfélszolgálat ünnepek előtt!

  Válási tanácsokat ne ismerőstől kérjen!  Válás kialakulásakor, válási vita elindulásakor a legfontosabb a válási szaktanácsadás, válási stratégia közös kidolgozása pártatlan szakértelemmel. Család belső ügye, házasság vége felismerése megérdemli a szakmai figyelmet.     Külföldről hazaérve repülővel, vonattal, mikrobusszal, vagy vonattal számos kellemetlen jogi ügy szakadhat az érkezőkre. A távolság sok házasságot, vadházasságot, élettársi kapcsolatot…

Minden válás, minden válóper eltérő – Válási szakértők ezt pontosan tudják!

  A házasság felbomlása a válásban résztvevők állításai szerint hosszabb folyamatnak fogható fel.   VÁLÓPER IDŐBEN KEZELHETŐ – KERESSEN BENNÜNKET!   Már I. fokon bírósági tárgyalásokon elvesztett válóperek után eszmélnek fel sokan, komolyabban kellett volna venniük saját életük alakulását, a válóper előtti időszakot. Tudni érdemes, hogy válás és vagyonmegosztás eseteiben is az I. fokon eljáró…

Csalódás válás előtt! Meg nem valósuló álmok!

  Válásnak számos jelét szokták a szakemberek, válással foglalkozók emlegetni. Bár vannak kapcsolatok, amelyekből a szex eltűnésével is visszamarad egy tartós komfort kapcsolat, házassági szimbiózis (idős korban jellemző) – a válás felé sodródás erőteljes vonulata, ha az egyik fél 1-1,5 éve lemond a másikkal való szexuális törődésről.   Tájékoztatás és válási ügyfélfogadás!   Válás önmagában…

Válás, válóper, vagyonmegosztás – Tegyen rendet életében szakemberekkel!

Válás előtti időszak tele kérdéssel, gonddal, problémával.     VÁLÓPER MAGYARORSZÁGON – TEGYEN SAJÁT ÜGYÉÉRT!     Tegyen rendet a válóper elkezdése, a válóperes ügy megindulása előtt szakértőkkel!  Válás, válóper, vagyonmegosztás mindig kiadásokkal és vagyoni követelésekkel jár. Válás okai, a válás menete határozza meg, hogy egyszerű válóper, vagy hosszú válóper bontakozik ki.     VÁLÓPEREK,…

Vagyonmegosztáskor a vagyonmérleg átlátható és pontos legyen!

Vagyonmegosztás esetén a barátokat ki kell zárni az értékek meghatározásából! “Megfontolandó, hogy milyen keresettel indul el a válóper, a keresetet megelőzte-e bármilyen szakértővel közös egyezségi kísérlet?! Át nem gondolt gyors kereset, a per elhúzódásához vezet – a vagyonmegosztás a tisztázatlan vagyonmérleg miatt önálló ügyszámra és elkülönítésre kerül az ügyek jelentős hányadában. Vagyonmegosztás lehetséges közös megyezéssel,…

Egyszerű válás – Okos válóper és vagyonmegosztás

Válás és vagyonmegosztás titkai bennünk és a szándékainkban vannak. Életvitel, életforma és személyiségi kérdések határozzák meg az indulatokon túl a válás kimenetelét. Európában a válás különböző szakaszaiban a válási mediációnak jelentős hagyománya, a családi vagyon megőrzésében  kiemelt szerepe van.   Válás így lesz takarékos és egyszerű. Magyarországon egyszerű válása titka, hogy a bírósági vagyonmegosztási pert,…